Régi menyasszonyok a szomszédból - 2.rész

Régi menyasszonyok a szomszédból - 2.rész Zs. Szabó Antalné Nagy Julianna újasszonykén, sodrékos hajviselettel, 1924 körül
Menyasszonyi frizurák a múltban
Legutóbb a tápió-menti menyasszonyok és vőlegények ünnepi öltözékéről meséltünk, most a menyasszonyi frizurákat vesszük sorra. Ismét az úri Babuska tájházat létrehozó Szőrfi Józsefé segítségével, akinek minden szépészeti és díszítési fortély és praktika – mivel kicsi lány kora óta szerelmese a helyi hagyományoknak – a kisujjában van.

Tőle, és korabeli fotográfiákról tudjuk, hogy hajdan az úri lányok a hosszú hajukat a fejtetőn középen elválasztották,jobbra-balra, fültől fonták, és a tarkón fogták össze. Később kitalálták, hogy a hajukat hátrafésülik, három ágra szétválasztják. A három ágat pedig külön apró tincsekre osztva fonják össze – mert ez így lesz igazán szép. Főleg, ha a végébe színes pántlikát kötnek. El is nevezték ezt a frizurát rozmaringos ágnak.
Egy időben az asszonyok a sodrékos hajviselet hívei voltak, később azonban felhagytak ezzel, mert roppant időigényes volt elkészíteni.. Az „újasszonyok” vagy „újmenyecskék” ragaszkodtak hozzá legtovább, pedig annyira bonyolult volt, hogy vagy barátnőt, vagy szomszédot, vagy rokont kellett hívni, hogy segítsen.
A sodrékos hajviselet úgy készült, hogy a hajat a homlokukba előrefésülték, kettéválasztották, a homlok fölött sodrékosan felcsavarták, fokozatosan, egészen a fülig. Ott aztán három ágban befonták, majd a tarkón fölvezetve, a fejtetőn kontyba csavarták, hold alakú kontytűre. Végül pedig - és ezen a ponton kezdjük megérteni, miért mondják, hogy bonyolult a női lélek – a nehezen összekomponált frizurát betakarták, sújtásos fekete féketővel.
Később ez a divat annyit változott, hogy a hátrafésült hajat kétszer három ágba fonták, majd egy hajvasra kontyként feltekerték – végül tutyit tettek rá.
Fodrász ugyan nem állt a korabeli menyasszonyok és újasszonyok rendelkezésére, de maguktól is tudtak gondoskodni róla, hogy bonyolult legyen az élet. Erre találták ki a féketőt is.
A fekete sújtásos fékető anyaga atlasz volt, vagy selyemglott., apró, színes, hímzett virágokkal. A beledolgozott papír miatt kemény tartással bírt. Az eleje fodros volt, de míg a fehér féketőt saját anyagából bodorították, a feketét külön selyemszalagból. A fodor mentén széles, piros selyemszalag került rá, aminek a tetejét ezüst vagy arany sújtásokkal díszítették. Hátulját összehúzott gépi és kézi hímzések sora, majd dupla szalaggal összefogott, nagy masni ékítette.
Erre kendő sosem került, viszont a sodrékos hajviselettel érvényesült igazán. Újmenyecskék kedvenc viselete volt.
Azért a régi asszonyoknak se volt oka a kedvetlenségre, ami a fejük ékítményeit illeti. A tutyi is bűbájos volt, de az úri tájház hatalmas, szebbnél szebbe darabokból álló, hatalmas kendőgyűjteményéből ítélve, nem is volt semmi okuk az elégedetlenségre.


(szerző: Koblencz Zsuzsa)

« vissza