November, Arannyal és vidámsággal

November, Arannyal és vidámsággal
Szomorkás ország a miénk, minden felmérésből, amely a jó és rossz közérzet arányait próbálja összevetni, mi általában rosszul jövünk ki - valahol leghátul kullogunk. Különös módon azonban humorban ennek ellenére is bővelkedünk.
Az őszutó, a tél közeledése amúgy sem kedvez túlságosan a hangulatunknak, azt hihetnénk hát, hogy most igen rossz idők következnek: borongós, szürke, hideg, nevetés nélküli idők.
De minden bajra van orvosság, sokszor egészen közel.

A pincehegyen például rosszkedvű emberrel nemigen lehet találkozni. Vagy, ha mégis, akkor mindjárt előkerül mellé egy másik, akiben valamiért úgy túlcsordul az öröm, hogy átitatja a maga fölösleges boldogságcseppjeivel a szomorú ember rosszkedvét is, s attól a bajok mindjárt visszavonulót fújnak, legalább egy kis időre.
Fergeteges nagy nevetések, ugratások, viccek, vidám hangulatok áradtak már a Strázsán a hegy fennállása óta. Szerepe van ebben a jó bornak is, persze, ami azért szükségeltetik a jókedv felidézéséhez, mert a felnőtteket nem könnyű nevetésre bírni. A felnőtt élet ugyanis, mint jól tudjuk, olyan, hogy előrefelé való iparkodásának útjába lebonthatatlannak látszó gátak egész sora épül. Nehéz azokról megfeledkezni.
Önfeledten nevetni a gyerekek tudnak igazán. Bár talán már ezt sem lehet nagy biztonsággal kijelenteni, jómagam mégis igen jó érzésekkel néztem a napokban monori városi könyvtár előcsarnokában összegyűlt csapatnyi gimnazistát, akik - mint kiderült – nem a szomszédos pályaudvaron várják a buszt, amivel naponta oda-vissza ingáznak, hanem a könyvek házában. S ha nem is olvasgatnak, de olyan vidám társalgásba bonyolódnak, amitől a beléjük botló látogató is kedvet kap valami derűsebb foglalatosságra, mint amiben aznap része volt.
És megteheti!
A könyvtárban ugyanis szinte folyamatosak a gyerekrajz - kiállítások. Alig kerül le a falakról az előző bemutató anyaga, máris ott a helyében a másik.
A gyerekrajzok zöme pedig maga a derű, a jókedv.
Az Arany János emlékév tiszteletére meghirdetett versíró és képregény-rajzoló pályázatra küldött alkotások váltották fel a napokban a „Pincefalu gyerekszemmel” képeit.
A pincefalu hangulatából megragadt pillanatokat ábrázoló rajzok, festmények némelyike még fent volt a falakon, s mondhatom, cseppet sem rítt ki az újonnan kiállított társaságból. A Fülemüle pert, a Családi kört, a Toldit, a Wales-i bárdokat elevenítette meg a pályázók legtöbbje. Akadt, aki rengeteg aprólékos munkával, más a minimalizmus egyszerű eszközeivel – de a humor, az ott van mindegyikben. Még a Wales-i bárdokban is. Lego-vitézeket véresen komolyan venni nem lehet - de ettől a vers tekintélye és mondanivalójának komolysága egy jottányit sem csorbul. Mint ahogyan az Ágnes asszony - ballada átirata sem, amelyben felvonul a Hídavatás és a Toldi szereplőgárdája, s amikor Toldi frigyre lép a vörös Rébékkel, azt az ember arcizmai már nehezen bírják – de miért is ne lehetne mindezt így továbbgondolni? Arany nem haragudna érte, biztosra veszem. Neki sem volt ellenére a jókedv.
Hosszú, „Boros verset” verset írt például Szász Károly köszöntésére, amelyből most két versszakot megízlelhetünk:


„Természete az már az emberfiának,
Minden jót kívánni felebarátjának;
Vagy ha nem is mindég - egyszer esztendőben,
Ha érzelme nem fér a teli bendőben.
Azért találták fel, - emeljünk kalapot! -
Régi bölcs atyáink hajdan a névnapot:
Máskép a szeretet közülünk kihalna;
Máskép a halandó, nem lévén alkalma,
Sohasem óhajtná embertársa javát, -
És akkor az élet nem érne egy kovát.
Azért öcsém Károly, idvezel e múzsa,
Mihelyt lelkesíti kövér malac húsa,
Mihelyt bor tüzeli, melyet ingyen adnak
S ha fogy a palackból, másikért szaladnak.
Ezer jó kívánat vagyon készen nálam,
De hadd lám először, hogy mi lesz a tálban?
Hoztok-e pecsenyét, avagy túrós rétest,
Mert az áldásokat mérem ahhoz képest. „
Felidézték a vidám sorokat talán a velünk szomszédos majorban, a pótharaszti erdőtelepítő Balla Károly névnapjain is, ahová a Nagykőrösön tanárkodó Arany talán lovas szánon érkezett - ha Balla nem november4.-én, hanem január 28.-án tartotta a Károly-napot .
A városi könyvtárba benézni mindenesetre bármikor érdemes – de most, egy novemberi nevetésért kiváltképpen.

Aztán, ha csendesülnek az esők, s kopogni kezd a fagy, a KultPincébe kirándulókat is friss élmények, jó hangulat, melengető italok fogadják. Hogy csilingelnek-e az idén lovas szánok is a téli hegyen, majd elválik.

« vissza