Mit üzen a jó bor?

Mit üzen a jó bor?
„Mondd meg, mit eszel, s megmondom, ki vagy!” - Anthelme Brillat-Savarin francia jogász és politikus fogalmazta meg először ezt a gondolatot, aki korának híres gasztronómusa is volt. Éppenséggel lehetett ínyenc, hiszen nagynénje hatalmas vagyon hagyott rá azzal a kikötéssel, ha felveszi az ő vezetéknevét is. Tőle származik az a megállapítás is, miszerint „Az ínyencség az ember kizárólagos kiváltsága, és a mértéktelenség ellensége”.

Mindkét mondás nyugodtan áthangolható az ivásra is.
Csakhogy az ínyencség és a mértékletesség aligha az emberiség veleszületett tulajdonsága. Ezekre a fejlődéstörténet során kellett szert tennie. Már akinek sikerült.
Mindenesetre volt hozzá tehetsége. Ez már abból kiderül, ha csak egy pillantást vetünk az időben visszafelé, hogy megtudakoljuk: vajon a jóféle nedűket, közöttük is elsősorban a vörös, a fehér és rozé borokat mióta isszuk pohárból? Hiszen éppenséggel ihatnánk csészealjból vagy lopótökhéjból is. Ha nem lenne érzékünk a szépséghez és a kifinomult ízleléshez.
De ezekre is szert tettünk az idők során.
Amíg eszköze nem volt, jó szolgálatot tett - bizonyos kivételes alkamakkor ez még ma is beválik - az ember öblösre formált tenyere.
Mivel azonban a borital is elég hamar a találmányai közé sorolódott, azt már vétek lett volna tenyéröbölből szürcsölni, s eközben óhatatlanul pazarolni. Ahhoz már kellett, kezdetben egy öblösre faragott tenyérforma ibrik, ami később egyre csak tökéletesedett, Lett belőle kupa, majd serleg, aztán az előkelőknél kehely, mígnem végül számtalan formájú pohár..
Anyaga is változott eközben az ivóedénynek : kő, fa,, fém, kerámia, majd üveg szolgált alapanyagul.
A formák is változtak, szépültek. Különös módon azonban csak a XX.század '60-as éveiben ismerte fel egy Claus Riedel nevű úriember, hogy a pohár alakja befolyásolja az ital élvezetét is. A bor képes üzenni, de csak a megfelelő edény révén – ez volt Riedel nagy felismerése, s 1973-ban sebesen el is készítette, az olaszországi Ovietoban be is mutatta a világ első kóstolópohár készletét.
Ettől kezdve tanulta meg a közönség azt is, hogy a pohár nagysága ugyancsak befolyásolja a bor különböző illataromáinak érzékelését. Az orr ugyanis elemez: a gyümölcs- és virágaromákat a kehely felső részében észleli, míg a vanília például legalul van.
De akadnak itt még más, árnyalatnyi finomságok is a kóstolgatás tudományában.
Ha például a kehely szája eléggé nyitott, a fej iváskor egyenes marad minek következtében a bor egyenesen a nyelv hegyén lévő ízlelőbimbókra érkezik, azonnali, édes zamatokkal.
Ám, ha a kehely szája zártabb, a fej a kortyolásnál könnyedén hátrahajlik – ilyenkor a nyelv alsó részére érkező nyeletből a savas íz jelenti az első benyomást.
Roppant izgalmas tud lenni a borozgatás tudománya.
Nemrégiben, amikor az úri tájházban jártam - ahol borosüvegekből és poharakból is nagyon gazdag gyűjteményre tett szert Szőrfi Józsefné, aki a házat megalapította és igazgatja – mindezekről mégsem esett szó. Abból lehetett sejteni, hogy ükapáink is tudhattak azért valamit a z ínyencségről és a mértékletességről, ha borkóstolásról volt szó, hogy az asztali üvegnemű kancsói, borosüvegei és poharai is egészen kicsik voltak. Akadt pedig ott mindenféle, arannyal díszített és festett, karcolt, füles és fületlen pohár, pántlikás pohár – de egydecisnél egyik sem volt nagyobb.
Kár, hogy nem jegyezte le senki, vajon a bor üzenete képes volt-e átjönni az egydecis, szerény üvegpoháron is.

« vissza