Mindenkinek van egy fája....

Mindenkinek van egy fája.... a sülysápiak ciprusa a Hevesy - parkból
A fenyőfák lesznek a főszereplői az elkövetkező heteknek, karácsonyfákká és dekorációs elemekké átlényegülve. A strázsahegyi vendégváró pincéket is belengi majd a forralt borok elengedhetetlen fűszereinek, a fahéjnak, szegfűszegnek, a narancs- és citromhéjnak semmivel össze nem téveszthető illata.
A nyáron árnyat, s az egyre forróbb hónapokban mindinkább fontossá váló enyhülést kínáló lombos fák most mind téli álmot alszanak, talán hótakarót kívánva.

A pincehegy kályháiban tűz ropog, duruzsol, melegít – azt is nekik köszönhetjük.
Monor környékén egykor hatalmas tölgyerdők lehettek, de a szil is jellemző volt – olvashatjuk a NEFAG Zrt., a szomszédos Pótharaszton sétaerdőt létrehozó erdészet weboldalán, ahol nagyon sokat megtudhatunk a környékünkön honos növényzetről, a fákról pedig lebilincselő ismeretanyagot tárnak elénk. Olyan olvasmány ez, amelyet nem csak minden természetjárónak ismernie kellene, de azoknak is, akik bár szeretik a természetet, nemigen tudnák megnevezni még a saját utcájuk portái elé ültetett fákat sem, talán az egy akác kivételével.
Nagykőrös városa 1935-ben többek között egy tölgyest és Pótharaszt akkori legnagyobb tölgyfáját is védetté nyilvánította, amelyről Vargha Gyula- statisztikus, jogtudós, költő, műfordító, nem mellesleg birtokosa az üllői földek egy részének - verset is írt- olvashatjuk egyebek közt. A védetté nyilvánító rendelet szerint „a Nagyerdő déli részén a kakucsi határvonalhoz közel a 79. számú tagban helyet foglaló Kocsányos tölgyfa, melynek mellmagassági kerülete 480 cm, a fa csúcsmagassága 12m, négy felé ágazik, északnyugati oldalán egy hatalmas üreg fordul elő, viscum album által van megtámadva.”
Hogy eleink megbecsülték a fákat, arra az is példa, hogy a pótharaszti ősborókást az országban az elsők között, már 1940-ben védetté nyilvánították.
És mennyi, de mennyi fa él körülöttünk ma is, amelyeket megbecsülésnek, tiszteletnek, hírnévnek kellene öveznie!
Nyáregyháza például már évekkel ezelőtt eltervezte, hogy táblával jelöli meg három legkülönlegesebb fáját, de ez valahogy mégis elmaradt. Pedig az olasz meggy, amit Nyári Pál ültetett Kossuth itteni látogatásának emlékére, két villámcsapást is túlélve újra meg újra kihajtott, a Wekerle kúria udvarának közepén álló kínai pagodafa is túlélni látszik az épületet, s a Fedák Sári által ültetett tölgy a Monorierdő felé vezető út mentén is a település történetének, a benne lakóknak különös időszakára emlékezteti az arra járókat.
Az Erdészeti Egyesület által Az év fája címmel meghirdetett versenyekre az utóbbi években szinte mindig akad jelentkező a környékünkről is. Győztes eddig még nem akadt közöttük, de hírnevet szerzett magának a 2013-ban a döntőbe jutott vecsési madármeggy, a Bálint Ágnes házának - ma emlékháznak- udvarán álló Frakk fája – ahová tudvalévőleg Frakk kergette fel hirtelen felindulásában a két macskát, Lukréciát és Szerénkét.
Tavaly a mendeiek nevezték kéttörzsű juharfájukat a versenyre, s a helyiek által szinte már családtagnak tekintett öreg juhar alig maradt le a budapesti Jászai Mari tériek 3545 voksot szerzett fájától - ám végül 3058 szavazattal a második helyet szerezte meg. Igaz, ezzel együtt országos hírnevet és elismertséget is.
Az idei vetélkedőn a sülysápi Hevesy kastély hajdani tulajdonosának, Hevesy György Nobel díjas vegyésznek mocsári ciprusa mérkőzött Az év fája címért, a negyvennyolc közül tizenkét döntőbe jutott társával. Amint azóta közismert, a négyszáz lelkes Zengővárkony háromszáz éves szelídgesztenyéje lett a győztes, de a sülysápiak attól még ugyanúgy szeretik a szépséges, vén ciprust.
Ugyanis nem a szépség, vagy a méret a döntő ezeken a „szépségversenyeken”, hanem az érzelmek, amelyek a helyieket a fáikhoz kapcsolják. A hozzájuk fűződő történetek, legendák, a megbecsülés, a szeretet, amit irántuk éreznek- az a fontos.
Ha jól meggondoljuk, ilyen alapon mindenkinek van egy fája.
Talán csak az ablakon túl, ahová most épp felemeli a pillantását.
Vagy az emlékeiben.

« vissza