Menyasszonyi koszorú, kukoricaháncsból

Menyasszonyi koszorú, kukoricaháncsból
A disznótor nem csak önmagáért való nap – bár annak se rossz – de a Disznóölő Szent András napjától bekövetkező eseményekkel még nem is olyan régen számtalan népszokás is együtt járt. Ilyen volt a kántálás, a maskarázás, de felhasználták köszöntésre és adománygyűjtésre is.
Napközben sem savanyú arccal zajlott a munka a megboldogult jószág, az üstház, a konyhaasztal, a hurkatöltők körül, eleink is tréfával oldották a nehéz feladatok súlyát. Amikor azonban a vacsora sikeresen elkövetkezett, már minden a helyére került, és megkönnyebbülten fel lehetett lélegezni, akkor jelentek meg a kántálók, akik az ablak alatt rákezdtek:

„Megdöglött-e az a disznó, akit megöltek?
Maradt-e a hurkájából? Adjanak egyet!
Mer holnap péntek lesz,
a maradék nem jó lesz.
Fülét farkát a papoknak,
hurkáját a diákoknak,
adjanak egyet!”

A bekormozott arcú kántálókat cigánykáknak nevezték, , akik, ha kaptak valamit, így köszönték meg:
„ Áldja meg az isten e háznak gazdáját,
Töltse meg az isten minden csűrét, kamráját”
Ám ahol elutasításra találtak, ott azt kiabálták:
„Áldja meg az isten e háznak gazdáját,
töltse be az isten tetűvel, bolhával!”
A nyársdugás szokása úgyszólván teljesen feledésbe ment.
Ilyenkor a bandába gyülekezett legények többágú nyársat dugtak az ablakba, vagy a kilincs alá, aminek egyik ágára tréfás, nem ritkán trágár szövegű papírlapot szúrtak. A háziak ezt vagy hurkával, kolbásszal, szalonnával vagy pogácsával viszonozták., a lényeg mindenesetre az volt, hogy senki ne tudja meg, kik rejtőztek a nyárdugás akciója mögött.
A nyársdugók is, a kántálók is igyekezetek felismerhetetlenné maszkírozni magukat, de olyan vidék is akadt, ahol menyasszonynak és vőlegénynek öltöztek a maskarák.
A legény öltözött menyasszonynak, igencsak egyéni módon: a fejét fátyollal kötötte be, kukoricaháncs volt a koszorúja – így ment, kezében demizsonnal, a disznótoros házhoz.
Ott aztán hiába kérdezgették őket a házaik, nem beszéltek, csak mutogattak, úgy kértek enni, inni is. Másutt az volt a szokás volt, hogy egyikük megszólalt, és amíg szóval tartotta a háziakat, a másik elcsente a finomabb falatokat.
Alakoskodók, kántálók ma már nincsenek, de finom falatok bőven akadnak a környék egyik igen népszerű disznótoros házában – a KultPincében.

« vissza