Megújulunk, tojást festünk, esküvőzünk

Megújulunk, tojást festünk, esküvőzünk
A húsvét ugyan a világ legnagyobb keresztény ünnepe, de eredetileg pogány gyökerű. Az ősi ünnep lényege a természet, a világ megújulásának üdvözlése.
A természet megújulását ma is alig várjuk. Sürgetnénk, de kénytelenek vagyunk türelemmel kivárni, amíg a rügyek, a friss hajtások, a virágok megjelennek körülöttünk. Különös, de éppen azok segítenek nekünk ebben az izgatott tavaszlesésben, akik maguk a legtürelmetlenebbek - egyszersmind a legtürelmesebbek is.

Ők tudniillik, hosszasan mindenféle anyagok fölé hajolva maguk alkotják meg a megújulás szimbólumait, még mielőtt azok a természetben is megjelennének. Hosszú, végtelen aprómunka ez, de akkora beleéléssel és örömmel csinálják, hogy aztán a végeredményt nem is tarthatják meg maguknak: kiállításon mutatják be a kevésbé ügyeskezű, kevésbé türelmes többieknek.
A monori ipartestületi székházban a kézműves alkotók klubjának tagjai az idén is megteremtették a tavaszváró kiállításukat.
Ők azok, akik ilyenkor kisnyulakat, kiscsibéket horgolnak, kötnek, formáznak- noha talán már nem is annyira közismert, hogy a nyúl, szaporaságánál fogva, a germán termékenység-istennő, Ostara totemállata volt, így kerülhetett be a tavaszi megújulást ünneplők jelképei közé is.
Aztán a tyúkok, a libák- a húsvéti tojások szorgos előállítói, itt, a teremben jobbára textilből, de így is tökéletes illúzióját adva a falusi baromfiudvarnak, ahonnan az egyik legfontosabb húsvéti kellék, a tojás kikerül, és átlényegül ajándékká.
A hajdani lányok a tojásokat kifújták - tartalmuk a kalácsba került – s az üres héjba belesuttogták kívánságaikat. Aztán megfestették, írókázták, hímezték őket, s a locsolkodó legények jutalmaként szolgáltak.
A tojás maga is, de a vödörből vízzel való locsolkodás ugyancsak a megtermékenyítés szimbóluma. A monori kiállítóteremben tojásból tengernyi van, mindegyik csodálatra méltó valamiért. Egyik, mert zsinórokkal díszítették, másik, mert kölessel és mákszemekkel, harmadik, mert gyöngyökkel, negyedik, mert hagymahéjjal, ötödik, mert fából faragták, és a nagymamáé volt száz évvel ezelőtt... (Meg lehet nézni, a kiállítás minden hétfőn, szerdán és pénteken, 10-16 óráig nyitva van.)
S ha már így benne van a levegőben a megújulás, amihez a szerelem többnyire hozzátartozik, amint megérkezik a tartós napsütés, jöhetnek a pincehegyi kirándulások, s a tavaszi esküvői szezon is. A Kultpincében mindenesetre már készülnek rá nagyon.
Petőfi Sándornak Ki a szabadba! című verse is a már-már elfeledettek közé tartozik, pedig éppen azokhoz szól, akik a tavaszt várják, akik felkerekednek kiállítást nézni, netán a tojásfestés kellékeit beszerezni, vagy épp felgyalogolni a pincehegyre - és mindeközben talán még szerelmesek is.

Ki a szabadba, látni a tavaszt.
Meglátni a természet színpadát!
Az operákban ki gyönyörködik?
Majd hallhat ott kinn kedves operát.

A természetnek pompás színpadán
A primadonna a kis fülemile;
Ki volna, énekesnők! köztetek
Merész: versenyre kelni ő vele?

Megannyi páholy mindenik bokor,
a melyben ülnek ifjú ibolyák.
Miként figyelmes hölgyek...hallgatván
A primadonna csattogó dalát.

És minden hallgat, és minden figyel,
És minden a legforróbb érzelem...
A kősziklák e vén kritikusok,
Maradnak csak kopáran, hidegen.

« vissza