Lázadó szerelmesek, aranykalitka nélküli házasságok

Lázadó szerelmesek, aranykalitka nélküli házasságok Blaskovich Ernő, Kincsem, a csodaló tulajdonosa, aki nem vehette el szerelmét
Ha visszalapozol, kedves Olvasó, láthatod, amint a legutóbbi bejegyzésben a Kultmozi apropóján bepillantottunk a szomszédos Tápiószele kúriamúzeumába, ahová - ha sikerült kedvet csinálnunk hozzá – két mozizás közt azóta talán el is látogattál.
Szóba hoztuk abban az írásunkban azt a pesti palotát is, ami a Reáltanoda utcában Kincsemnek, a csodakanca gazdájának volt lakóhelye negyven évig, és - amint írtuk- különös történetére alkalomadtán visszatérünk.
Ez a történet azonban a kapcsolatok, szerelmek és házasságok fejlődéstörténetének egy állomása is egyúttal, ami ugyancsak megérdemel egy hosszabb visszapillantást.

Túlságosan azonban ne időzzünk el ott, ha nem szeretnénk hideglelősen megborzongani, vagy a vagyonszerzésnek, a vallásnak és a családok erkölcsi szigorúságának abban a sötét vizében megmártózni, amelyben fiatal életek süllyedtek el, kényszerültek súlyos kompromisszumokra, képmutatásra, netán reménytelen belenyugvásra. A Blaskovichoknál valamennyire van példa bőven.

A tápiószelei kúriamúzeum igazgatója, Gócsáné Móró Csilla a Blaskovichok élettörténetéből írta a doktori dolgozatát, amely nem csak a legkiválóbb információforrás, ha bárki kíváncsi lenne a középnemesi családok – egyszersmind az ország életében jelentős szereppel bíró famíliák - tündöklésére és elvirágzására, ez a dolgozat ( amely az interneten is megtalálható) valósággal beszippantja az olvasóját. Annyira olvastatja magát, hogy észre sem veszi az ember, mikor merült el benne végérvényesen.
Házasodni készülőknek, menyasszonyoknak, vőlegényeknek kiváltképp érdekfeszítő olvasmány, különösen az a fejezet, amely mintegy sűrítve jeleníti meg, milyen tudatosan tervezték meg a 18.-19. században is népes Blaskovich családok a gyerekeik frigyét, hogy azzal a család anyagi státusza és elismertsége is növekedjék. Igen jól kalkuláltak, a középnemességből ugyanis egyenesen a főurak igen vékony felső rétegébe emelkedhetett jó néhány utód.
Hogy aztán ez mekkora lelki teherrel és érzelmi áldozattal járhatott az érintettek számára, azt onnan sejthetjük, hogy a 19. század vége felé akadtak már lázadók is közöttük. Mint Blaskovich Melanie, akit báró Königswarterhez adtak ugyan, ám ő ikerfiúkat szült a házitanítónak, így aztán elválhatott a gazdag, de elviselhetetlennek bizonyult bárótól. Nagy ára volt ennek is: fiait a rokon Blaskovich Antal fogadta örökbe. Nyilván fel sem merült, hogy Melanie és a házitanító boldog egyetértésben nevelhesse őket. Nem olyan idők jártak.
A tápiószelei kúriában is hiába szerette az idősebb Blaskovich fiú köztudottan a tiszttartó lányát, el nem vehette, pedig már két gyerek is szaladgált körülöttük. A házasságra csak a szigorú mama halála után keríthettek sort, aki pedig annak idején maga is szerelem nélkül ment férjhez. Tudhatta, milyen, ha nem azzal élünk, aki szívünk szerint való nekünk, életében mégsem enyhült meg a tiszttartólány iránt.
A szomszédos Szentmárton 21 szobás kastélyában Ernő is az anyja, özvegy Almássy grófné felügyelete alatt élt. Igaz, ő elkényeztetett,legkisebb gyerekként nem is akart házasodni sokáig.
Amikor azonban a színpad deszkáin játszó Szabó Karolina segédszínésznőt megpillantva őt is utolérte a szerelem, még csak nem is gondolhatott a házasságra. Karolina a színészkarrier helyett a bőkezű mecénás támogatását választotta, beköltözött a Reáltanoda utcai palotába, hogy onnan elő se jöjjön többé. Csak hajnalonta láthatták őt misére menni, vagy lesötétített hintóban kikocsizni néha a zöldbe, a pilisi hegyekbe.
A dúsgazdag Blaskovich Ernő állítólag nem csak a rangbéli különbség miatt nem mutatkozott vele, s nem vezethette be a társaságba sem. A kékszemű hölgy jó másfél fejjel magasabb volt nála, s az alacsony, vékony gróf - aki férfiasságát jókora bajusszal próbálta hangsúlyozni – valósággal eltörpült deli kedvese mellett.
Mégis szerelem volt ez. Karolina már rég egy kiugrott pappal élt, amikor az idős férfi meghalt. Ám amikor 1911-ben felbontották Blaskovich Ernő fővárosi versenyistálló-tulajdonos végrendeletét, kiderült, hogy abban is bőkezűen gondoskodott egykori kedveséről.
„Szabó Karola kisasszonynak – ki számos éveken át terhes gondjaimat velem készséggel s jóindulattal megosztotta, betegségemben engem kiváló gonddal, hűséggel, egész odaadással ápolt, háztartásomat teljes megelégedésemmel és előnyömre vezette – hagyományozom az összes helyben, Reáltanoda utca 12. szám alatt fekvő házam első emeletén, az utcára szolgáló két szalon és hálószobában található bútorokat, felszerelvényeket s általában az ingóságokat, továbbá az ezen lakásomban levő ezüstkészletemből 12 személyre való evőeszközt, 4 darab ezüst gyertyatartót és 12 személyre való teakészletet, hagyományozom szabad választása szerint” - így idézte a Pesti napló a megvénült szerelmes gavallériáját.
Nem állítjuk, hogy mostanában nem esik meg semmi ehhez hasonló. De azért mégis felsóhajthatunk: a házasságok előtt tizedannyi akadály sincs már, mint amennyi közt az előző századokban a szerelemnek vergődnie kellett.
A KultPincében mindenesetre csupa boldog pár ünnepelte eddig esküvőjét, és ünnepel majd nyilván ez után is - akik szabadon választhatták egymást.

« vissza