Jönnek az őszi lakodalmak, visszatér a hujuju

Jönnek az őszi lakodalmak, visszatér a hujuju A gyermekáldás emlegetése a lagzi elmaradhatatlan, mondhatni központi témája volt
Bár a KultPincében kora tavasztól késő őszig tartanak esküvőket az ősz - ami hamarosan beköszönt - hagyományosan a lakodalmak szezonja. Mostanában látszik, hogy környékünkön is kezdenek ismét divatba jönni a régi lakodalmas szokások.

Nemrégiben Úriban járva találkoztunk egy lakodalmas menettel amelyik a Fő utcán vonulva csalogatta a kiskapukba a bámészkodókat. Némelyik autó is megállt, hogy az út széléről figyelje a jókedvű, színes, zenés sokaságot. A legtöbb pillantás persze a fehérbe öltözött menyasszonyt, és a mögötte rózsaszínben vonuló koszorúslányokat kísérte.
A zenekar legelöl húzta, fújta, ütötte lelkesen, amiről hirtelen eszembe jutott egy rég hallott szó: a trubacsok. Maglódon hívták így, de talán ma is még, a fúvós zenét szolgáltató muzsikásokat.
Maglód is itt van a szomszédságban, de az ő lakodalmaik mégsem lettek olyan híresek, mint az ecseri lakodalmas, ami az Állami Népi Együttes előadása révén világhírre tett szert.
Ám néhai dr. Gürtler Magda, a település egyik neves krónikása szerencsére mégis annyira fontosnak tartotta, hogy a családi ünnepek leírása közt még idejében lejegyezte a hagyományos kézfogók minden egyes apró részletét is.
Ebből szemezgetünk most, bár nehezünkre esik kihagyni mindazt, ami nem fér ide.

A lakodalom előzménye természetesen a leánykérés volt. A vőlegény anyja és a násznagy mentek kérőbe. Ha kedvező volt a válasz, beiratkoztak a községházára és megtartották az eljegyzést. A menyasszony kivarrt egy jegykendőt a vőlegény számára, a vőlegény anyja kapott egy sáfrányos fekete fejkendőt. A vőlegény pedig esküvői csizmát rendelt a menyasszonynak, aki addigra megvarrta a vőlegény esküvői ingét is.
A nagy nap előtt egy héttel a vőfélyek hívogatni jártak. A lagzikat csak kedden vagy csütörtökön tartották, mindkét háznál külön készültek rá.
Délelőtt 11 órakor volt a polgári esküvő a községházán, innen mentek a templomba. A menyasszony vőfélye vitte az örömfát, az asszonyok pedig a rozmaringgal díszített almát, amit a templomba érve az oltárra helyeztek.
A vőfélyek külön-külön vezették az oltár elé a vőlegényt és a menyasszonyt, aki fekete ruhát és csizmát viselt, a fején pedig masnikkal díszített rozmaringkoszorút. A századfordulón ezt felváltotta a gyönygyvirág műkoszorú, majd a '40 -es évektől a gyöngyökkel díszített mirtusz.
Nagy hujogatás és zeneszó közepette indultak haza, ki-ki a maga portájára, miközben a falu népe az utcára tódulva nézte a menetet.
Az udvarba érve a menyasszony felrúgott egy vízzel teli vödröt. Egyesek szerint ennek az volt a jelentése, hogy ennél nagyobb baj ne érje őket az életben – mások szerint ellenben azt a kívánságot hivatott megerősíteni, hogy könnyű szülés után legyen gyermekáldás és keresztelő.
A káposzta-vagy gulyáslevesből álló, csirkepörköltből, füstölthúsos káposztából, mézeskásából és rétesből álló ebéd után táncoltak egyet-kettőt, majd a vőlegény és a násznép zeneszóval elindult a menyasszonyért.
A bezárt kapu persze csak különféle mókák után jutottak keresztül, és amikor már a házban voltak, akkor is több próbát kellett kiállniuk. Rossz kacatokat hoztak hozományként, vénséges vén öregasszonyt öltöztettek be menyasszonynak – ez csak egy apróság volt a nagy nevetésekre okot adó mókák között.
Mígnem aztán jött a sírás-rívás is. A menyasszonynak el kellett köszönnie háza népétől, amit a vőfély tolmácsolt keservesre hangolt rigmusokban, hogy szem nem maradt szárazon. Végül azonban, megint csak nagy hujogatások közt, magukkal vihették az ifjú arát.
A kapuban az örömszülők fogadták őket. Az örömanya három szál gyertyával, vagy gyufaszállal a kezében, amit a menyasszonynak kellett elfújnia. A pár beleharapott egy mézeskalácsba, majd azt a háta mögé dobta. Ha férfi kapta el, fiú lesz a születendő gyermek, de ha nő, akkor lányra kell számítani – így tartotta a hagyomány, amelyik azt is előírta, hogy a konyha szabadkéményébe is fel kellett néznie a menyasszonynak, ha feketeszemű babát akart
Folyt aztán a tánc vacsoráig, amire kilenc óra után, de még tíz előtt került sor. De erről majd legközelebb mesélünk, mert olyan gazdag a felsorolás és annyi pompás rigmus tartozik hozzá, hogy annak külön fejezetet kell szentelnünk. Amikor természetesen eláruljuk azt is, mit jelentett, mit jelképezett az örömfa, ami a lakodalom minden helyszínére elkísérte az ifjú párt.

« vissza