Ha az öreg tőke újjászületik

Ha az öreg tőke újjászületik
Aki öreg házba költözik, és annak a kertjében nincs egyetlen szőlőtőke sem, mert gyep zöldell, örökzöldek sötétlenek és egynyáriak virítanak a hajdani parasztudvar virágos parkká átlényegült helyén - az olyan ember számítson rá, hogy egyszer csak, szinte a semmiből, kinyúlik a föld alól egy tétova inda, és az évekig, netán évtizedekig a mélyben alvó szőlőgyökérből sarjadt hajtás kóstolgatni kezdi a napot.
Pontosan így jártam én is.

Tavaly tavasszal azt vettem észre, hogy a talajmaróval legyalult rézsűből kihajt valami. Hagytam, mint ahogyan hagytam az óvatosan próbálkozó galagonyákat, a kökényeket, a vérehulló fecskefüveket is. Csak a vadkomlónak nem kegyelmeztem, az nem hiányzott, noha tudtam, hogy úgyis visszatér.
Abból az apró hajtásból, ami elsőnek bújt ki, szőlő lett. Vadszőlő talán, mert futott, tekeredett, ágazott szanaszét, és bár virágzott is, fürt végül nem maradt rajta egy sem. Nem bántam, tudtam már az elején, hogy a vesszőit fogom hasznosítani.
Félévszázadnál is régebben a parasztudvarokban az volt szokás, hogy amikor beültették a kiskereteket – a népi gyerekdal tanúsága szerint is -”rózsa, szekfű, liliom és rezedával”, akkor az ágyást körbeszurkálták, körbevették azonos méretűre vagdosott, félkörívbe hajlított venyigével. Mutatós volt, és a kutyának is jelezte, hogy oda ne tegye be a lábát, ha jót akar.
Így volt ez nagyanyám kertjében is mindig, és nekem ez annyira tetszett, hogy nem veszek azóta sem ágyásszegélyt, ha mégannyira divatos is. Nekem a hajlított venyige éppen megfelel.
A nagy dérrel-dúrral növekedésnek indult szőlőm szolgáltatott is ehhez jó pár méter vesszőt, aztán téli álomba merült.
Most meg azt látom, hogy nem csak ő maga hajtott ki, s hozott izgalmas, bár számomra még ismeretlen fajtájú fürtöket – melyekből az idén talán szőlő is lesz - hanem az egyik földbe szúrt ágyásszegély-venyige is kilevelesedett. A jeges téli fagyokra rá se hederítve csak azért is kihajtott.
Noha azon kívül nem tudok róla semmit, hogy újjászületett, azért ennek a hatalmas életben maradási igyekezetnek a tiszteletére elolvastam ezt-azt az öreg szőlőkről.
Megtudtam például, hogy egy Petersen nevű kaliforniai borász az 50 éves tőkéket tartja öregnek, míg az ausztrál Yalumba borászat a 35 év felettieket definiálja így. Bordeaux-ban a Léoville Las Cases csak akkor használja fel a bort a legmagasabb minőségű borában, ha legalább 25 éves tőkékről származik. Kiderült az is, hogy kevés olyan hely van a világban, mint a franciaországi Banyuls, ahol szabályozás írja elő, hogy a Banyuls AOC nevet csak azok a borok viselhetik a címkéjükön, melyek szőlője minimum 8 éves tőkéről származik.
De vajon az életkor valóban képes meghatározni a minőséget? - tette fel a kérdést a neves bormagazin, és mindjárt meg is válaszolta: a kaliforniai Stags’ Leap Wine Cellar 1976-os híres párizsi győzelme megcáfolni látszik a tételt. A versenyen a legnevesebb francia és kaliforniai borászatok legfinomabb borai versenyeztek azért, hogy elkápráztassák a bírákat – a győztes pedig nem más volt, mint a már említett pincészet 3 éves tőkékről származó bora. Ezt az elméletet támasztja alá egy szintén kaliforniai kísérlet a 10, 50 és 100 éves tőkékről származó zinfandelekkel. Minőségben lényegében semmi különbséget nem találtak, csak a borok stílusában voltak eltérések. Úgy tűnik tehát, hogy a minőség fogalmát nem lehet elválasztani a bor stílusától, hiszen mást várunk el egy elegáns champagne-tól, egy érlelt sherrytől, egy gyümölcsös dolcettótól vagy éppen egy robusztus ausztrál shiraztól – vonták le a következtetést végül..

Mégis, az öreg tőkék némelyikét valahogy mindentől függetlenül szeretjük.
A nálunk élő, Pécsett található, még a török időkben ültetett, mindmáig termő szőlőtőkéért is kiállt az egész város, majd az ország közvéleménye is, hogy egy építkezés miatt nehogy kivágják. És végül megmaradt.
Talán ennek az öreg tőkének a sorsa ihletett egy fiatalembert a kérdésre az egyik internetes fórumon: hogyan tarthatná életben az öreg szőlőtőkéjét ő is? Jött is a válasz mindjárt:
„ Apósom valahogy a következők szerint csinálta: áss körülbelül egy-másfél méter távolságra az eredeti tőtől egy kb. 50 cm mély, hosszúkás gödröt. A legaljába terítsd el egy lapátnyi tehéntrágyát, majd arra egy sor homokot. Ebbe fektess bele egy, az eredeti tőről kiválasztott, életerős vesszőt úgy, hogy a legvége maradjon kint a friss levegőn, a többi részét pedig takard be a korábban kiásott földdel. Most még ne vágd le az anyatőről, hadd szedje az erőt onnét, télire úgyis elalszik.
Ha száraz az idő, locsold is meg. Majd ott gyökeret ereszt, tavasszal pedig metszéskor leválasztod, és akkor már a saját gyökeréből fog táplálkozni, és kihajtani. Ha minden igaz.”
Talán az a vén szőlő is életben maradt. Látunk hasonló példákat a Strázsahegyen is,igazolva a tételt, hogy jó az öreg a háznál. És azt is, hogy öreg tőke nem vén tőke.

« vissza