Februári hótakaró

Februári hótakaró
A februártól még nem lehet éppen zokon venni, ha hóval teríti be a tájat, de mert pár nap múlva esedékes a tavasz hivatalos beköszöntése, ilyenkor a téli szigornak már senki sem örül.
Azoknak, akiknek egyébként semmi közük hozzá ezer okuk van az időjárást szidni. Hát még a kertésznek! – írja Karel Capek A szenvedelmes kertész című könyvében, és ez esetben a „kertész” alatt a szőlészt is nyugodtan érhetjük.

Ezt a nagyszerű könyvet célszerű ilyenkor forró radiátor vagy cserépkályha közelében olvasgatni, miközben az ember félszemmel azt is figyeli, az ablakon túl mint lökdösődnek a cinkék, zöldikék, s számtalan más kismadár, hogy mindegyiküknek jusson elég hely és eleség a madáretetőben. A havat úgy hordja kint a szél, hogy a lefelé zúduló pihék mintha irányt változtatva vízszintesen esnének – nem mindennapi látvány. Bentről, a melegből ugyan meseszerű, de kérdés, mennyire érzi ugyanilyennek egy épp a túlélésért küzdő vörösbegy, vagy a hol mezítelenül didergő, hol hóval betakart szőlőskert.
Az időjárással olyan furán áll a dolog- állapítja meg Svejk halhatatlan megteremtője, aki a szenvedelmes kertészt is úgy festi le, hogy olvasója alig hagyta abba az egyik nevetést, máris rázendíthet a következőre - mindig van vele valami baj. Állandóan rakoncátlankodik, túloz, hol az egyik, hol a másik végletbe esik. A hőmérséklet soha nem egyezik a százéves átlaggal: vagy öt fokkal alatta van, vagy öt fokkal fölötte. Acsapadék vagy tíz milliméterrel meghaladja a normálisat, vagy hússzal alatta marad, s ha nincs túlságos szárazság, akkor biztosan túlontúl sok a nedvesség.
Pedig nem is olyan nehéz a kertész ( na meg a szőlész-borász) kedvére tenni. Megelégszik ő azzal, ha egész január folyamán nulla egész kilenc tized fok a hőmérséklet a fagypont alatt, százhuszonhét milliméter vastag a hóréteg ( de porhanyós, és lehetőleg friss legyen a hó!) és az égbolt felhős, szél egyáltalán nem fúj, de ha mégis, akkor legföljebb enyhe nyugati szelek járnak – így aztán minden a legnagyobb rendben lesz. Csak hát épp a kertészektől, (na meg a szőlész-borászoktól) nem kérdi senki, hogy s mint lenne jó. Olyan is aztán ez a világ! - összegzi szeretett írónk a végeredményt, amelynek igazságát nehéz lenne vitatni. De azért nincs veszve minden.
Az idejében meghirdetett pálinkaversenyeket a kedvezőtlen időjárás sem tudja megakadályozni. 

A Vince-napi vesszővágás 

sem mutatott rossz eredményeket. A szőlőskertekbe, a pincékbe is kijárnak a gazdák, ha másért nem, hát kicsit bemelegíteni a pincekamrát, kipróbálni, jó huzatja van-e a lopónak.
Itt-ott előkerülnek a régi fényképek is, amelyek felidézik azt a világot, amelyben ilyentájt már lehetett élezni a nyitókapát, s türelmetlenül várni a napot, amikor egy egész csapat indulhat hol egyik, hol másik jó barát szőlejét kitakarni.
S biztosan tudni., hogy most ugyan hó van és hideg, de mindjárt itt lesz a tavasz.
„ A lomb azért szárad le, mert közeleg a tél, de azért is, mert már jő a tavasz, már fejlődnek az új rügyek, akkorák csak, mint a pukkanógyutacs, de belőlük robban ki a tavasz. Az csak optikai csalódás, hogy a fák és a cserjék ősszel kopárak, mert hisz minden beléjük van ágyazva, ami tavasszal előbújik és kibontakozik. Azt mondjuk, a természet pihen, holott dacos-szilajon törtet előre.” - vigasztal az író a könyvlapok közül.
Innen a kályha mellől ezt olyan jó elhinni neki.

« vissza