Farsangkor nincs szomorú vasárnap

Farsangkor nincs szomorú vasárnap Zongor Gábor képe
Ma már nem tartjuk kizárólagosan annak, de nem is olyan régen a farsang a párválasztás időszaka volt. Egyszersmind fontos esküvői szezon is, mivel a húsvéti böjt időszakában már tilos volt esküvőt tartani. Erre a szerepére utal az ünnepnapok elnevezése is, mint az első menyegzős vasárnap - ami a vízkereszt utáni első vasárnap volt. Vagy a vővasárnap, azaz a farsangvasárnap, amikor az ifjú férj az após kontójára fogyaszthatott az épp aktuális mulatságban.
Ezt azonban ma már csak igen kevesen tartják számon, mint ahogyan azt is, hogy a falvakban a legények szervezték a bálokat. 

Ahol azután a lányok a rokonaik közvetítésével bokrétát adtak a kiszemelt legénynek, aki a farsang végén, azaz farsang farkának első napján azt nyilvánosan – mondhatni, színvallásként - a kalapjára tűzte.
A báli szezon és táncmulatság lényege azonban az eljegyzés volt.
A párválasztás már önmagában is meglehetősen bonyolult életfeladat, noha a szerelmesek számára nyilván a világ legegyszerűbb dolgának tűnik: te az enyém, én a tied. Ha belepillantunk a népi hagyományokról szóló feljegyzésekbe, abból máris nyilvánvalóvá válik, hogy a szokásokkal – noha bizonyára nem ok nélkül – csak még tovább bonyolították az ügyet. A farsang farkának első napját, azt a bokrétás-kalapos-színvallós napot hívták például csonthagyóvasárnapnak, ötvenedvasárnapnak, sonkahagyóvasárnapnak, hathagyóvasárnapnak, kilencben hagyó harmad vasárnapnak, piroskavasárnapnak – egy piroska nevű kalács után - de vővasárnapnak, sodróvasárnapnak – a sodrózás szerencsekívánást jelentett – valamint vajhagyóvasárnapnak, a görög katolikusoknál.
Talán feltűnt: farsangkor egy darab szomorú vasárnap sincsen.
Ha a kedves olvasó már az első ötnél belefáradt is, azt azért még olvassa el: a hétfő a farsang farkának középső napjaként arról híresült el, hogy ezen a napon tartották az asszonyfarsangot. Ezen az egy napon a nők korlátlanul ihattak, zeneszó mellett nótáztak, férfi módra mulattak. Hogy ezt a szokást miképpen nem sodorta vissza az idő a nagy kedvvel felelevenített hagyományok közé, azt még csak nem is sejtjük.
Azt viszont mégis csak győzelemként könyvelhetjük el – ha nem is éppen úgy, amint azt Csokonai Vitéz Mihály olyan nagyszerűen leírta a Dorottya, azaz a dámák diadala a fársángon című vígeposzában – hogy a farsangkor pártában maradt lányokat és az öreglegényeket ma már nem figurázzák már ki nyilvánosan, falu-vagy városszerte. Mindenki úgy, és olyankor választ párt magának, ahogyan azt a szíve ( kevésbé szerencsés esetben az érdekei) diktálják.
Esküvőzhet is kedvére, szüretkor vagy farsangkor – ahogyan kedve tartja.
Az azonban már ugyancsak kezd felsorakozni a hagyományok közé, hogy a Kultpincét érdemes választani az ilyen események helyszínéül, a népi megfigyelések szerint ugyanis az ott tartott esküvők az szerencsés csillagzat alatt született, tartós kapcsolatok közé tartoznak.

« vissza