Eltűnt kendők, megifjodott nagymamák

Eltűnt kendők, megifjodott nagymamák
A forró napok ürügyén legutóbb a kalapokról írtunk, ígérve, hogy most a fejkendők következnek.
Hatalmas a fejkendők irodalma, ráadásul olyan szerteágazó, hogy Ariadné fonala is elfogyna, mire visszatalálnánk a kiindulóponthoz, érintve közben Audrey Hepburn, Brigitte Bardot, vagy akár Jacqueline Kennedy visszatérését a klasszikus kendőviselethez, vagy a kalapos királynőnek is becézett II. Erzsébet ragaszkodását a selyemkendőkhöz, netán a muszlim kendők eredetét. Nagymamánkról nem is szólva, aki haláláig viselte a maga fejkendőit, télen-nyáron, esőben, hóban, forróságban.

A kendőket illetően maradjunk hát itthon inkább, és nézzünk utána a „bekötik a fejét” szólás eredetének. Ehhez a szóláshoz a lakodalmak révén a KultPincének is jócskán köze van, hiszen a hajadon főn járó hajadon lányok fejének bekötése, de legalábbis annak fontos mozzanatai éppen ezen a helyen szoktak bonyolódni.
Ha az elmúlt idők el nem múltak volna, ma is az lenne a szokás, hogy a férjhez menést követően az asszonyok hajadon főn még otthon sem lehettek. Ha mást nem, a kontyos féketőt mindenképpen viselniük kellett.
Szőrfiné Erzsike, az itt is sokat emlegetett úri Bab-Uska tájház megálmodója, megalapítója és irányítója nem csak órákig tudna erről nekünk mesélni lebilincselően, de a több száz darabos népviseleti gyűjteményből válogatva azt is bemutatná, mivel ékítették vagy takarták fejüket a lányok, s mit az asszonyok ezen a környéken, legfőképpen a színpompás viseletéről híres Úriban.
Ahová egyébként, akinek módja van rá a vakációban, előzetes bejelentkezés nyomán bátran ellátogathat, nem fogja megbánni.
Ha azonban kissé távolabbi szokásokra és viseletekre is kíváncsian lennénk, az ugyancsak színes és pompás bujáki kendőkről is izgalmas ismereteket szerezhetünk. Megtudhatjuk például, hogy fiatal és középkorú asszonyok a templomban selyemrojtos, kivarrott halavány (rózsaszín), kék, zöld, piros, sárga atlaszkendőt viseltek. A féketőre – a kendő alá-, formára vágott kemény papírt kontypapírt rögzítettek, melytől különleges, a bujákira jellemző egyediséget kapott a kendő formája. Nagyböjt idején a cifra fekete öltözőhöz fekete atlac ( sic) kivarrottat kötöttek.
Az idősebbek rojt nélküli hímzettet, később sima kázsmért ( kasmírt) viseltek, télen pedig a fejüket kis beliner (berliner) kendővel kötötték be.
Ma már jószerivel csak tájházakban, múzeumokban találkozunk fejkendővel. Olykor visszatér, de most megint kiment a divatból. A fürdőruhák derekára kötve, strandkendőként látni olykor, talán még a régi időket nehezen eleresztő dédmamák kis ősz kontyának takarójaként is ott imbolyog előttünk valamelyik falusi utcán. Ám, amióta öregasszonyok már nem léteznek, legfeljebb idősebb hölgyek, és a nagymamák mind megfiatalodtak, azóta a Strázsahegyen is inkább csak színes szalma- és vászonkalapok járják a forró nyárban.
Legfeljebb valamelyik pincéből hallatszik ki langyosabb estéken az érzelmes kórus a nótával, hogy ”édesanyám, kössön kendőt, selymet a fejére....”

« vissza