Cifraszűr az eresz alatt, lovag a kosárban

Cifraszűr az eresz alatt, lovag a kosárban
A KultPincében csak boldog párok fordulnak meg. Olyan menyasszonyok és vőlegények, akik igen nagy eséllyel éppen az igazival való találkozásukat és egybekelésüket ünneplik. 
Pompás toalettek, ünneplő ruhák feszülnek ilyen alkalmakkor az ifjú pár és a násznép tagjain is. Különösen a menyasszonynak fontos, hogy ilyenkor tündérkirálynőként tündököljön, és ez annyira általánosnak mondható, hogy a minap egészen meglepődtünk, amikor a monori kézműves alkotók frissen megnyílt karácsonyi kiállításán felfedeztünk egy egyszerű, szerénynek mondható paraszti viseletet, amiről kiderült, hogy az bizony a kézműves klub egyik tagjának menyasszonyi viselete volt.

A kiállítás rendezői arra talán nem is gondoltak, hogy az ennek a bájos ruhának a szomszédságában elhelyezett – ugyancsak helyi kézműves alkotásaként bemutatott - cifraszűrnek is volt szerepe a maga idejében a házasodási procedúrában.
A monori Iparosok székházának termében díszlő cifraszűrről legtöbbünknek a nevén kívül már csak az a szólás jut eszébe, hogy „kitették a szűrét”. Ugyanúgy megmaradt ez nyelvünkben, mint a párja, a „ kosarat kapott”.
Ismerjük meg az eredetüket is, ha azt már elfejtettük volna.

A szűr legdíszesebb és legcifrább változatait a legények hordták, míg a férfiak, különösen idősebb korukban, többnyire csak feketével díszítettben jártak. A szűr egyike volt a parasztság legdrágább ruhadarabjainak, de minden legény azon igyekezett, hogy mire leánykérésre kerül a sor, vegyen magának egyet. Ilyenkor, mintha véletlenül történt volna, otthagyta a lányos háznál a szűrét, és másnap nagy szorongással leste, hogy vajon kiakasztották-e a ház elé, mert ha igen, akkor nem tartották kívánatos kérőnek. Ha azonban nem látta, vagyis benntartották, akkor mehettek a lánykérők, mert biztosan nem jártak eredménytelenül.
Más források szerint ellenben a legény a konyhában akasztotta fel a szűrét, majd átment az „első házba” tenni a szépet a neki tetsző hajadonnak. Ha azután kifelé menet még mindig ott volt a szűr, nem tették ki az eresz alá, akkor felsóhajthatott: szívesen látják, lehet ebből még lagzi is.
A paraszti életben ilyen finoman voltak képesek megfogalmazni az elfogadást, de a visszautasítás rideg tényét is. Ezért került be a köznyelvbe is a „ kitenni a szűrét” kifejezés annak megjelölésére, ha valakit valahonnan kiutasítanak – és mindmáig megmaradt.

Kosarak ezúttal a kézművesek karácsonyi kiállításán nem szerepeltek, de más karácsonyi vásárokon annál inkább. Mi legutóbb a Vörösmarty téri sokadalomban találkoztunk pompás termékekkel. Ami viszont a szóláshoz köti ezeket a fonott tárgyakat, az a hajdani érintetteknek nem lehetett túl kellemes.
A német lovagok szokása volt – nyilván nem ok nélkül – hogy szívük hölgyéhez nem a várkapun, hanem az ablakon igyekeztek bejutni. A hölgyek pedig, hogy segítsék ezt, kosarat bocsátottak alá, s azzal, mint egy lifttel, felhúzatták magukhoz a vállalkozó kedvű férfiút. Akik közt persze akadt nemkívánatos vendég is: neki feneketlen kosarat küldtek le a magasból.
Némely pajkos kedvű hölgy azt is megengedte magának, hogy meglazított fenekű kosarat küldjön, amiből félúton szegény lovag úgy kihullott, hogy szerencsétlen esetben kezét-lábát és bordáit törte. Ezekből az esetekből persze sohasem lett frigy.
Hozzánk, a németországi lovagok idejében gyökerező szokás nem, de a szólás már a XVI.században eljutott.
Balassa Bálintnak, a XVI. század híres szerelmes lovagjának Krusith Ilonával kötendő házasságát tervezgetve jutott eszébe megkérni a bátyját, ugyan puhatolja már ki, hogyan fogadnák a közeledését.
„ Nem akarnám, hogy esmég kidőlnék az kosárból” - írta levelében.
Egy évszázaddal később Gyöngyösi István emlegetett hasonló üres kosarat, mikor Kemény János házassági követként küldte a szépséges Lónyai Annához. A sikeres ajánlatot azonban virággal és ajándékkal teli kosarak követték.
Ezt alighanem a mai menyasszonyok is kívánatos jegyajándéknak tartanák, ha ez a szokás megmaradt volna.

« vissza