Bunda helyett buda melegítette az úri asszonyokat

Bunda helyett buda melegítette az úri asszonyokat
Idén lesz öt éves a szomszédos úriban a Szőrfi Józsefné által megálmodott, saját erejéből létrehozott és működtetett tájház, amit a falu már évek óta annyira magáénak érez, hogy ott tölti az ünnepeket, süt-főz, karácsonyfát díszít , bejglit süt, vagy épp tojást fest, lakodalmas kalácsot fon, netán libasültet vagy ludaskását készít. 
A jubileumra nagy ünnepséget terveznek majd a nyárra, most azonban a mindig mozgalmas tájház is pihen.

Szőrfiné Erzsike mossa, fehéríti, keményíti, vasalja, tisztogatja az országosan is egyedülállóan gazdag, hétszáz darabból álló népviseleti gyűjteményt, amely iránt nem csak a látogatók érdeklődnek. Sok együttes, környékbeli táncosok, énekesek, előadók járnak ide kölcsönkérni a hajdani paraszti viseleteket. Aki beleszeret, az meg is varratja magának, noha az eredeti, kézzel szőtt anyagokat nem könnyű utánozni.
Mivel mi egy hideg téli napon beszélgettünk Szőrfi Józsefnével, nem tudtuk kikerülni, hogy megérdeklődjük, vajon hogyan öltöztek fel ilyenkor nagyanyáink, dédanyáink. Arra ugyan semmiképp nem számítottunk, hogy azt halljuk, miszerint elővették a szekrényből a bundájukat - annál is inkább, mert ládában és sublótban tartották a ruhaneműt, a szekrény csak a '30-as években jött divatba – de kiderült, hogy volt egy egészen sajátos, csak az úri viseletre jellemző darabjuk: a buda.
A buda úgynevezett „fél télikabát” volt, kívül hímzett atlaszselyemből, belül barhentből – s e kettő közé dolgozták be a vatelinbélést, ami jó melegen tartotta a kabátka viselőjét.
De nem csak praktikus, hanem gyönyörű is volt ez a kabát. Bécsi piros gyapjú csíkokkal dekorálták, azzal voltak kivarrva még a gomblyukak is. Csodásan festett, amikor a buda fekete anyagából kivillantak a piros díszítések.
Amikor egy úri asszony téli reggelen felkelt, először is felvette a pöndölt, arra pedig legalább három alsószoknyát, majd azok tetejébe a szövetből, vagy más, vastag anyagból készült felsőszoknyát. A gyolcsból készült féling csípő alattig ért, könyékig érő ujjakkal. Erre került a bélelt otthonka, aminek a mai otthonkákhoz az égvilágon semmi köze nincsen. Ez női blúz volt, amely létezett téli, nyári, ünneplő és hétköznapi változatban is. Ha például ez az otthonka a felsőszoknya anyagából készült, „egyöltözőnek” hívták. Jut eszünkbe: ez a kosztüm elődje lehetett.
A téli, bélelt otthonka tetejére csípőig érőmellény került, arra pedig az imént már leírt, szépséges buda.
Az úri asszonyok a fejükre bársony vagy posztó kendőt kötöttek, a fekete bársony alá azonban mindig felvettek egy fehér, melírozott kendőt is, aminek a széle a fekete alól ki-kivillant.
Ha nagyon havazott, olyankor berlíner kendőt kanyarítottak a válluk köré, de a fejükre való berliner is volt a ruhatárukban.
Nagyon tudtak öltözködni az úri lányok és asszonyok. Aki csak egyszer is megnézi a Bab-Uska tájházban összegyűjtött pompás öltözeteket, a kendők erdejét, alig tudja megállni, hogy fel ne próbáljon egyet-egyet. Pedig nem kevés vesződség lehetett ezeket elkészíteni, s frissen, rendben tartani sem.
Mivel a budák mind a levendulás sublótfiókokban pihennek, mi most inkább a húsvéti ünnepi viseletet mutatjuk meg a legutóbbi bemutatón készült fényképek segítségével.
Úgyis mindjárt tavasz lesz.

« vissza