Az utolsó reneszánsz ember: a vőfély

Az utolsó reneszánsz ember: a vőfély
Utolsó cikkével búcsúzunk Koblencz Zsuzsától 
Kedves Zsuzsa! Köszönjük, hogy segítettél nekünk létrehozni a KultPince Blogot, és megfogalmazni mindazt, ami nekünk nem ment. Köszönjük, hogy sok hónapon át minden héten értékes olvasnivalóval láttad el a honlapunkra látogatókat és sok érdekes látnivalóról, helyi, környékbeli hagyományőrző eseményről, a KultPincéhez, a Monori Pincefaluhoz kapcsolódó témáról számoltál be nekünk, nekik.
Köszönjük, hogy részesei lehettünk az általad szőtt strázsahegyi történetnek, amelynek 10 részében lehettünk tanúi egy ”szőlőskerti románc” alakulásának. Hiányozni fogsz!

Az utolsó reneszánsz ember: a vőfély 

 
Amint végiggondoltam, milyen elvárásoknak kellene megfelelniük a mai vőfélyeknek, hirtelen ez az összegzés lett a vége: a mai vőfély, ha komolyan veszi a dolgát, mindenhez értenie kell. Gasztronómiához, poézishez- annak is égi és nagyon is földi változatához, mert ahány násznép, annyi ízlés. Járatosnak kell lennie a hagyományokban, a zenében, annak ódon és modern változataiban. Ha nem is éppen egy-egy művészeti ág teljességében- de valamennyire mindenképpen. S mindeközben őstehetségként kell művelnie hivatásának lényegét: az események levezénylését, valamint azoknak hangulatára a közönség oly mértékig való ráhangolását, hogy a vőfélyre bízott sokaság észre sem veszi, hogy irányítva van. Jó értelemben, persze.

Vőfély, ceremóniamester

Az udvari bohóc még nem lehetett e hivatás előfutára, bár ki tudja. Neki is a szórakoztatás volt a dolga, bár az étkek akkoriban fogytak még kínálgatás nélkül is, s a kupákban kotyogó borital sem szorult külön népszerűsítésre.

Ceremóniamester, hoppmester, porondmester
Amint azonban telt-múlt az idő, s lett egyre kifinomultabb a társasági események iránt igény, úgy jelent meg a ceremóniamester, a hoppmester, s ezek leágazásaként a porondmester , majd az esküvőtervező, a szertartásszervező. Nekem két önmeghatározától szokott könnybelábadni a szemem a nevetéstől. Az egyik a „meglepetés dalos ceremóniamester és trubadúr”, a másik az „ iránymutató szórakoztató koordinátor”.

Mivel esküvői és lakodalmi szertartások és programok közt is mérhetetlenül nagy a választék mostanára, ha valaki bokrétás, vőfélybotos szertartásvezetőre vágyik élete nagy eseményén, annak ugyanúgy nincs akadálya, mint ha egészen modern elemekkel szeretné emlékezetessé tenni a nagy napot.

A vőfély ezen a széles skálán belül mutathatja meg, mit tud. Régen elegendő volt, ha valaki a közös kukoricafosztások, fonózások estéin arról híresült el, hogy ő az a nagy mesélőnevettető, aki egy percre sem hagyja ellaposodni az együttlétet – rábízták hát a lakodalmak levezénylését is. Ngy presztízst lehetett ezzel szerezni szerte környéken, ma már azonban annyi leleményre és praktikára van szükség a népszerűséghez, hogy ember legyen a talpán, aki megpróbálja: széles érdeklődésű, kultúrát, humorba sem szűkölködő „reneszánsz embernek”.

Aki nem éppen ilyet képzel el, akinek elég, ha a leves és főétel közt nem pilled el a násznép, s a viccet sem az intellektuálisabb darabok közül szeretné kiválogatni – hát olyan is akad még a piacon, bár egyre kevesebb az igény rá.

A Kultpincében rendezett esküvői szertartások közt ugyancsak sokféle akad. Lengébb vagy kacagósabb, romantikus pásztoridilltől a klasszikus falusi hagyományokig.

A lényeg, hogy az esték végén a közönségnek legyen miért vastapssal honorálni a nagyszerű teljesítményt- s a „karmester” is elégedetten hajtsa meg magát a publikum előtt, belemosolyogva vagy a frakkja, vagy a zsinóros mellénye szárnyába.

Mivel pedig a ceremóniamester ma már nő is lehet – neki ilyenkor egy külön, remekbe kötött bokréta is kijár.

« vissza