Bor, dúrban és mollban - 6. rész - Lecsó, tejföllel, kolbásszal és meglepetéssel

Bor, dúrban és mollban - 6. rész - Lecsó, tejföllel, kolbásszal és meglepetéssel
Kissé kótyagosan, de macskajaj nélkül ébredtek. 
Aludtak volna még mindketten, de egy kismotor olyan zajt csapott éppen Möszjő kertjének kapubejáratánál, akár egy szekérderéknyi vekker. János valóságos szentségtörésnek érezte a hangját, nem csak az előző este még halványan felködlő hangulata miatt, de a hegy kora reggeli, kék csendjétől is idegen volt a gép zaja.
- Ez Kaláris lesz – világosította fel nyújtózkodás közben vendégét Möszjő, akinek hamar letörlődött az arcáról a durva ébresztő keltette méltatlankodás, amikor az is kiderült, hogy Kaláris a szomszéd pince tulajdonosa, akinek önként vállalt, mondhatni baráti feladata a Möszjő feletti anyáskodás. Eredetileg Klárinak hívják, a francia ragasztotta rá a Kaláris becenevet, lévén, hogy az asszony szinte rajongással viseltetik a gyöngyök iránt. Ám nem csak rajong, hanem műveli is a gyöngyfűzést, kézművesek részvételével rendezett környékbeli esemény egy sem múlhat el nélküle.

A szobácskába toppanó asszony meg sem lepődött a kissé gyűrött János láttán, a kölcsönös bemutatkozás után úgy üdvözölte, mintha régről ismernék egymást. János pedig eközben azt olvasta le az arcáról, hogy nincs ellenére a két férfi közt szövődött ismeretség.
Ahogyan pördült-fordult, körülöttük tett-vett, pakolt, abból János azt is kikövetkeztette, hogy több lehet ez a kapcsolat afféle jószomszédi anyáskodásnál.
Miközben az ablak mellett álló, csöppnyi elektromos tűzhely felől hagymás tojás nyálcsorgatásra ingerlő illata gomolygott szerteszét, mintha kérdezz-felelek társasjátékot játszottak volna, úgy zajlott köztük a társalgás. Mire a hagymás tojással púpozott tányérok a lugas alatti asztalra kerültek, már mindhárman tisztában voltak vele, hogy a találkozásuk vagy egy feltűnően jól sikerült véletlen eredménye, vagy pedig, éppen hogy semmi köze a véletlenhez.
Reggeli közben szóba került, hogy lent, a városban piacnap van éppen. Möszjőről nyomban kiderült, hogy nagy barátja a piacoknak, János pedig a kellemes emlékei között őrzi őket. Kalárisnak öt percébe került, hogy a harmadik szomszéd biciklijét kölcsönkérje, a francia a sajátját a pincekamra apró padlásán tartotta, ahonnan ugyancsak öt perc alatt elővarázsolta, s a két férfi már porzott is lefelé a hegyről, mint két régi, összeszokott túrakerékpáros.
A piac tavasszal is lélegzetelállító tud lenni, amikor a téli szürkével, fehérrel, feketével betelt, a vidám színektől elszokott szem hirtelen felfedezi a hónapos retek pirosát, az újhagyma zöldjét, a krókuszok sárgáját, liláját -magyarázta Möszjő - a nyárvég piac kínálata azonban maga a tarka Eldorádó.
Amikor János utoljára járt a kisváros piacán, ott még a földről, ponyváról, vagy lécekből összetákolt asztalokról kínálták portékájukat a kofák. Most tornyos csarnok fedele alatt gomolygott a sokaság a pufók padlizsánok, körték, almák, szilvák, répák és káposzták színes dombjai közt.
Egy megtermett férfi előtt nagy halomban állt a paradicsompaprika. János egy pillanatra behunyt szemhéja mögött kéttenyérnyi zsíroskenyerek jelentek meg, amiket a mama nyomott a kezükbe, ha paradicsom-vagy lekvárfőzés miatt nem volt ideje főzni. Ha paradicsompaprikát is szeletelt ezekre a zsíroskenyerekre, János nem cserélte volna el az ebédjét a királyokéval sem – noha a mesékből az sosem derült ki, mit lakomáznak a királyfiak, miután elnyerték a királylány kezét és a fele királyságot. Akkoriban nem tartotta volna lehetetlennek, ha a fő fogás a királyi menyegzőkre terített asztalon a zsíroskenyér, paradicsompaprikával.
Az árus égre emelt tekintettel épp arról mesélt, hogy tegnap este ilyen paprikából készített lecsót magának, mert ennél mennyeibb lecsó nem létezik, különösen, ha a legvégén egy teáskanálnyi vajjal is megbolondítja. Persze, nem hiányozhat belőle a házikolbász, a végén pedig néhány pöttynyi tejföl – magyarázta átszellemülten, amikor János meghallotta az ismerős, semmivel össze nem téveszthető nevetést. Női nevetés volt, épp a háta mögött hangzott fel. Nem lehetett csilingelőnek nevezni, pedig az női kacajok elengedhetetlen jelzője. Ez rekedtes volt, karcos, mégis mély és meleg.
Megfordult.
A szeme éppen egy magasságban volt egy mogyoróbarna szempárral.
A mogyoróbarna szemek visszanéztek rá, és azonnal bepárásodtak.
- Ne menj el – szólalt meg János, a nő azonban szó nélkül indulni készült, amikor Möszjő vidám baritonja harsant fel:
- Johanna! De rég láttalak! Nem jársz a hegyre mostanában, mi van?
A nő szabadkozott: sok volt a tennivaló mostanában, férjhez menni készül az unokája, az ünnepélyes eseményt szervezi az egész család.
- A lagzit fönt tartjátok a hegyen?- érdeklődött Möszjő, mint aki már kiéhezett egy ilyen nagyszerű szórakozást kínáló eseményre, még ha csak nézőként is.
- Hát persze, a Kultpincében - bólogatott az asszony, János pedig oldalt húzódva, némán nézte.
- Milyen szép. Megőszült, megváltozott, mégis mennyire ismerős.
Hát ez az - gondolta meglepetten, amikor valami ismeretlen érzés árasztotta el, még a helyét is meg tudta volna határozni a mellkasában – Hát ez az, amire azt mondják, hogy melegséget érez a szíve körül.
Alvajáróként tekerte a biciklit visszafelé, a hegyre menet, és azt sem tudta, mire mond hálás köszönetet, amikor Möszjő meginvitálta, hogy költözzön ki a panzióból, maradjon nála, jól meglesznek kint együtt. Ma este például moziba mehetnének. Igen, azt is itt fent a hegyen.
- Hát nem nagyszerű hely ez?- kérdezte, és János erre is csak szótlanul bólogatott, valami boldog hála zárta el éppen a torkát. Hogy lám, a hármas út közül éppen a megfelelőt sikerült kiválasztania, mert Johanna is ide tartozik.

« vissza