Bor, dúrban és mollban - 3.rész - A glaszékesztyűtől a lányszöktetésig

Bor, dúrban és mollban - 3.rész - A glaszékesztyűtől a lányszöktetésig
Miközben a hangos, virágokkal és palackokkal hadonászó, az út szélére húzódott taxiba is be- be- integető lakodalmas menet elvonult mellettük, a két férfi kedve érezhetően élénkebb lett. Már nem ülte meg a kocsi belsejét az a melankólia, amit János emlékei bocsátottak köréjük, kesernyés cigarettafüstként. A taxis oldalán lehúzott ablakon beáradó vidámság kihessegette a régi szomorúságot.

- A külsőségekből ítélve a mostani lagziknak már nem sok közük van ahhoz, amilyenekben én gyerekkoromban megfordultam - nézte a férfi a menyasszony közelében káprázatos toalettekben ringó hölgyek karéját. Csipkekalapok, virágos organzák, színes selymek úsztak el mellettük, és hirtelen felbukkant egy szó, amit János talán egész életében nem mondott ki hangosan, egészen eddig a napig: glaszékesztyű.
A taxis felhúzta a szemöldökét, aztán felnevetett:
- Azt se tudom, mi az. Erről akart mesélni?
- A glaszékesztyű egészen finom, fényes, vékony bőrből készült, elegáns urak viselték a korzón. Soha nem láttam, csak olvastam róla. A hintó kocsisának kesztyűjéről jutott eszembe, de az övé egyszerű cérnakesztyű. Jó, hogy cilindert nem vett fel a jóember. De amiről mesélni akartam, az ennek éppen az ellenkezője, egy olyan lakodalom, ahol a kocsisnak még disznóbőr kesztyűje se volt. Ki is röhögték volna.
A taxis udvariasan visszaintegetett a násznép egyik élénkzöld ruhás hölgytagjának, aki mámoros jókedvében csókokat dobált a kocsiban ülők felé, majd János felé fordult, jelezve: érdekli a történet.
- Talán hétéves lehettem, amikor először vittek magukkal lakodalomba a nevelőanyámék. Úgy rémlik, valamelyik keresztgyerekük házasodott. Parasztlagzi volt, a háznál tartották. Nem tudom, léteztek-e már egyáltalán akkoriban, az ötvenes évek közepén sátras lagzik, vagy ez amiatt volt a házban, mert nagy őszi esők jártak. Aznap is esett, de aztán estére felszakadtak a felhők. Az utcán, a deszkakerítés mellett ott sorakozott a szomszédság. A mi dolgunk volt vinni nekik ezt-azt. Néha a kezünkbe nyomtak bent egy cseréptálat pogácsával, valamilyen süteménnyel, azt mi kivittük, osztogattuk a bámészkodóknak.
Arra emlékszem a legjobban, hogy a lányok meg voltak őrülve. Ne nevessen, komolyan mondom. Velem egykorú kislányok futkostak össze-vissza, rángatták a fiúkat, vihogtak, nem lehetett őket megfékezni. Ahogy így visszagondolok, tényleg, mintha valami súlyos, megnevezhetetlen titok uralkodott volna el a szobák fojtó levegőjében, amitől mindenkinek bevörösödött a feje, és vagy evésbe menekült, vagy tele torokból dalolt, esetleg táncolt veszettül.
Amikor a cigányoktól valami vörösfejű rokon annyiszor rendelte meg a Nem vagy legény, Berci, nem mersz megcsókolni kezdetű nótát, hogy már én is kívülről fújtam, hiába nem akartam, énekeltem a többiekkel együtt. Persze, csak halkan, ott a gangon, a nyitott ablak alatt. Akkor penderült mellém egy ilyen megőrült kis fruska, és szájon csókolt. A lány csúnyácska volt, a csók nyálas, borszagot éreztem rajta, és mélységesen föl voltam háborodva. Még kamaszkoromban is dühös voltam, ha eszembe jutott, hogy nekem első csókból is épp ilyen jutott.
A lány szerencsére hamar elszaladt, én meg addig néztem az ablak alatt ácsorogva a szomorú, izzadt arcú menyasszonyt, akit kézről kézre adva táncoltattak, miközben egy szitába potyogott a rengeteg papírpénz, amíg el nem álmosodtam.
Nekünk, gyerekeknek az istálló üres sarkába, szalmára terítettek le lópokrócokat, arra dőlhetett le, aki már nem bírt talpon maradni. A falakon is átszűrődő muzsikát hallgatva aludtam el, és a tortákról álmodtam. Arról a sok, nekem azóta is gyönyörű, vastagtésztás, sűrű, nehéz vajkrémekkel töltött, sárga meg vörös krémrózsákkal díszített lakodalmi tortáról, amilyet azóta sem kóstoltam. Talán rosszul is lennék tőle, de néha annyira vágyom rá, hogy még úgy is megérné.
Már jócskán reggel lehetett, amikor nevelőanyámék felráztak, hogy induljunk haza, de az eget még besötétítették az esőfelhők.
- Átaludtad a cirkuszt - vetette oda nevelőapám a kapuban kifelé menet, aztán hazáig, mamával egymásnak adva a szót, elmesélték, hogy amikor a menyasszony a kontyolásra, amenyecskeruhába való átöltözésre visszavonult a szobájába, és pár percre valamiért magára hagyták, kinyitotta az ablakot, majd kilépett rajta, egyenesen a Jóska, a gyerekkori szerelme karjaiba. Aki eddig hiába kérte, nem adták hozzá, mert mit szólnának a népek, hogy a férj három évvel fiatalabb a feleségénél. Amikor pedig az a legjobb, ha a férfi legalább tíz évvel idősebb, megállapodott ember.
Jóska és a menyasszony úgy eltűntek az éjszakában, mint a kámfor, a vőlegény pedig ezt követően lerángatta dühében az asztalokról terítőstül a tálakat, kancsókat, eszcájgot, megvádolta újdonsült anyósát, hogy összejátszott a lányával – ami egyébként nevelőanyám véleménye szerint sem volt kizárva- végül megátkozta a saját apját, amiért az annyira szorgalmazta ezt a házasságot.
A szökött menyasszony családja és vendégei, magukra maradván, reggelig tárgyalták a történteket, eszegetve, iszogatva közben, hogy ne vesszen már kárba az a sok drága étel-ital. A cigányok is muzsikálgattak, de már csak csupa szomorú, hallgató nótát, elhagyott szerelmesekről, és kék nefelejcsekről, amelyek sírokon nyílnak, és kék ibolyáról, ami búra hajtja a fejét.
- Ezt énekelte Soós Imre is a Körhintában, a pusztai lakodalom éjjelén! De szeretem azt a filmet! Pedig láttam vagy ötször- jegyezte meg a taxis.
- Erről szól Móricz Zsigmond Pillangója is. Azt is ismeri?
- Tényleg, most hogy mondja....És maga majdnem láthatta ezt élőben, a valóságban is. Egy igazi drámát. Ha közben nem az istállóban aludt volna, tortákról álmodozva.
A taxis képzelőerejét jól láthatóan felcsigázta az eset, alig tudott napirendre térni afelett, hogy János elmulasztott egy irodalmi alapanyagként is kiválóan működő lányszöktetést.
- Az emberek semmit nem változnak, legfeljebb a díszletek körülöttük. Talán lesz részem ilyesmiben még egyszer, de akkor majd ügyelek rá, nehogy átaludjam – próbálta megnyugtatni a zaklatott hallgatóságát János.
Nem is sejtve, hogy valami hasonló történik majd vele pár nap múlva, fent, a Strázsahegyen.

« vissza