Bor, dúrban és mollban - előszó

Fülledt nyári estéken az ember a legritkább esetben szokott Proustot vagy Kafkát olvasni. Kékharisnya, vagy megszállott tudós legyen a talpán, akinek, ha nyáréjszakán a nyitott ablakon át szellő libben a szobájába, ami megtáncoltatja a függönyt, és az érintése maga a simogatás, akkor arról neki csakis a világirodalom remekei jutnak eszébe.

Ezért van akkora sikere a Mamma mia című filmnek. Vagy a Napsütötte Toscana-nak. A Bor, mámor, Provance-nak pláne. Hogy a többiről már ne is beszéljünk. És mindegyikben ott vannak a napfényes lankák a szőlősorokkal, a jó borok, a finom vacsorák, a szerelmek, a barátságok. És persze az életnek azok az epizódjai, amiket a valódiakhoz képest pehelykönnyű érzelmi válságaival és mindig boldogságot hozó megoldásaival szívesen magunkénak tudnánk.
Liliomfi és az ő Mariskája, meg a szerelmük körül sürgölődők voltak talán a szőlőskertekben e témában megénekelt históriák közül a földrajzilag hozzánk legközelebbiek. De nem kell nekünk Badacsonyig sem menni, hiszen Monornak saját szőlőhegye van, a Strázsa. A pincefaluban pedig a fennállása óta annyi érzelmes, derűs, pikáns, szerelmes história termett, hogy érthetetlen, miért nem akadt krónikás, aki egyiket-másikat tanulságképpen az utókornak feljegyezte volna.
De tán akadt is, csak históriástul elnyelte az idő. Ahogyan mindig is szokta.
Mi most azzal igyekszünk pótolni ezt a súlyos hiátust, hogy megírtuk és mostantól hetenként folytatásokban közreadjuk egy szőlőskerti románc hiteles leírását, amely tőlünk karnyújtásnyira, a hegyen kezdődött, és ott nyerte el megérdemelt befejezését. Hogy ez valódi-e, vagy kitalált, azt majd eldönti a kedves Olvasó. 
Reméljük, Koblencz Zsuzsa epizódjainak olvasásához még bőven lesznek langyos nyáréjszakák. 
Nem akarnánk túl kézenfekvő utalásokat tenni, de most őszintén: hát hangzásban is nem sokkal jobb a „bor, mámor, Monor” - mint az a másik....?

« vissza