A jó, a szép meg a tavasz

A jó, a szép meg a tavasz
Évszakváltás van, következésképpen megnyílik a Monori Kézműves Alkotók Klubjának tavasszal esedékes kiállítása az ipartestület monori, Petőfi utcai székházában.
A közönség már számít rá, tudja, hogy karácsony környékén is megajándékozzák egy bemutatóval, húsvét táján pedig egy újabbal, ahol a legfrissebb, legmutatósabb, legötletesebb munkáikat mutatják be a klubhoz csatlakozott városi és környékbeli kézművesek.

Az egyik legnépesebb civil társaság ez a klub, száznál is több tagot számlál. Szépen összeférnek benne az ügyeskezűek és a művészek, a stílusok, a leheletfinom és a rusztikus, a bájos és a lenyűgöző, a kedves és az izgalmas, a formabontó és a hagyományos.
Levendulakék, természetesen hímzett borítójú vendégkönyvükben nehéz lenne megszámlálni a bejegyzéseket. Kritikus hang egy sem szólal meg benne, pedig ahány látogató, nyilván annyiféle ízlésvilág. Csak hát itt az is tud gyönyörködni, aki a szerény és egyszerű keresztszemes hímzést szereti, és az is aki a gobelint. A foltvarrás ugyanúgy jelen van, mint a legaprólékosabb hímzés, a selyemtulipánok fűzfakosár felé hajolgathatnak, a szőttes pokrócok a csipkék világával találhatják egy platformon magukat.
Mégis a legteljesebb itt a béke.
Olyannyira, hogy a saját zsebből gazdálkodó tagok a nyitvatartás idejére – általában egy hónapig lehet megtekinteni a kiállítást – egymást váltva látják el a tárlatvezetői és a teremfelügyelői szolgálatot. Sőt arra is vállalkoznak rendszeresen, hogy iskolákba, óvodákba, gyülekezetekbe és kulturális intézményekbe vigyék el a tudományukat, a bemutató tanításhoz szükséges anyagokkal és eszközökkel együtt. Boldogan oktatják mindazt, amit ők is boldogan művelnek, mert értenek hozzá.
Mindemellett arra is van gondjuk, hogy az újrahasznosítással is törődjenek, ne menjen veszendőbe semmi, amiből még valami hasznos, szép tárgy alkotható.
Volt itt már a menyasszony saját kezűleg hímzett esküvői ruhája is. A kínáló tálcák, abroszok, kerámiakancsók némelyike a pincefalu bármelyik vendégváró helyiségének asztalán megállná a helyét. Erről akár meg is győződhet, aki netán kételkedne benne. Csak el kell látogatnia az ipartestületi székházba a következő napok bármelyikén, majd onnan fel, a strázsahegyi pincefaluba, és máris nyilvánvaló lesz: amit ez a táj megterem és megteremt, annak színe-java összetartozik.

« vissza