A halhatatlan anyakönyv

A halhatatlan anyakönyv
Az esküvők nagy pillanata, amikor a főszereplők – a frissen összeadott ifjú pár – és a tanúik aláírják az anyakönyvi bejegyzést, amely azután emberöltőkön át tanúsítja, hogy férj és feleség lettek. A későbbiekben ez az anyakönyvi bejegyzés csak egészen kivételes alkalmakkor kerül az érintettek szeme elé.  
Nekem, egészen véletlenül, alkalmam adódott, hogy vessek egy pillantást hosszú évtizedekkel ezelőtti, fiatal aláírásunkra. Mondhatom, egészen megrendítő volt. Mintha egy másik világba néztem volna bele valami bűvös szemüveg révén.

Mi mindent nem tudhattam még akkor, ami aztán sorra bekövetkezett! Akadtak drámai helyzetek is jócskán, olyan azonban, ami Petrovics Istvánnak és Gaylhoffer Antóniának jutott, szerencsére csak kevés menyasszony-vőlegény sorsába szól bele ennyire kíméletlenül.
A szomszédos Pilis evangélikus egyházi irodájában bizonyára most is ott van az a régi fóliáns, amelyben harminchatos sorszám alatt Petőfi Sándor István öccsének és a dánosi földbirtokos lányának, Antóniának házasságát feljegyezték. A legendás Sárkány Sámuel - Petőfi diákkori jó barátja, akkoriban evangélikus lelkész, később püspök - adta össze őket a pilisi templomban, ugyanis a nyáregyházi katolikus pap kijelentette: mivel a vőlegény nem katolikus, az esketést nem vállalja.
A pilisi templomba meghívott vendégek közt ott volt Szendrey Júlia is – tartja a fáma – s minden bizonnyal jó érzésekkel kívánt boldogságot az új párnak, hiszen az ő szerelmük útja sem virágokkal volt felhintve, több volt ott is a tüske, mint a rózsaszirom.
Petrovics István - aki atyjától tanult mesterségét, a mészárosságot gyakorolta, noha nyelveket beszélő, tanult ember volt ő is, aki verseket is írt, de bátyja árnyékából nem tudott kilépni – a '48-as forradalomban viselt szerepéért a theresienstadti börtönben raboskodott három évig. Ez alatt jó barátja lett fogolytársa, Bőhm János mérnök, a gazdag dánosi földbirtokos veje. Amikor szinte egyszerre szabadultak, a birtokos épp nevelőt keresett a fiai mellé, így került hozzájuk Petrovits István házitanítónak. A jóképű fiatalemberbe a tizenöt éves Gaylhoffer Antónia sorszerűen bele is szeretett – és nem viszonzatlanul. A házitanító azonban nem bizonyult jó partinak, nem volt semmije, míg Gaylhofferéknek csak kastélyból is négy: egy-egy Alsó- és Felsőnyáregyházán, Dánoson egyenesen kettő.
Mit volt mit tenni: Petrovits István elszegődött Geiszt Árpád földbirtokos csákópusztai birtokára ispánnak. A gazdálkodást olyan jól művelte, hogy hamarosan gazdatisztté lépett elő, s mint ilyen, már szóba jöhetett Gaylhofferéknél is kérőként, noha ebben nem kis része lehetett Antóniának, aki igyekezett meggyőzni az apját, hogy tizenhét év korkülönbség és vagyoni helyzet mit sem számít, ha lobog a szerelem..
Az a bizonyos anyakönyvi bejegyzés 1863. december 26.-án íródott alá, és az esküvés, a holtomiglan- holtodiglan ki is tartott egy egész életen át. Csak hát milyen körülmények között! Antónia már a házasság második hónapjában visszaköltözött a szülői házba, majd Abonyban vett birtokot, s ott élt 1918.-ban bekövetkezett haláláig, csendes magányban. Hivatalosan nem váltak el egymástól, de István hiába írta hosszú évekig egyik levelet a másik után a felségének, nem nyert bocsánatot.
Mi volt a bűne? Kiderült, hogy két asszonyt szeretett.
Csákópusztai éveiben az ottani gazdasszony, Schneider Erzsébet volt a kedvese, aki nem bírta ki, hogy meg ne látogassa őt Nyáregyházán. A találkozáson minden gesztus, minden szempillantás árulkodott az őket összekötő bensőséges viszonyról – és ez jóvátehetetlennek bizonyult.

Petrovics István halálában sem nyert miatta megbocsátást.

Ötvennégy évesen halt meg, dévaványai birtokát végrendeletében Antóniára hagyta.

Amikor hamvait a Kerepesi temetőbe, díszsírhelyre vitték át, hogy a család tagjai együtt alhassák örök álmukat, az asszony azt a szertartást is tisztes távolból, rezzenéstelen arccal követte.

Ők már soha többé, semmiképpen nem kerülhettek közelebb egymáshoz, mint az aláírásuk a halhatatlan anyakönyvek egyikében, itt a szomszédos Pilisen.

« vissza